Sztáratléták cipői Somoskőn
Az Ugrógála cipőmúzeuma a világon egyedülálló ékszerdoboz. Az itt látható cipők gazdái több mint 65 felnőtt világrekordot állítottak fel,
27 világbajnokságot és 9 olimpiai bajnoki címet nyertek.
A gyűjteménybe olyan hírességek adták ereklyének számító lábbelijüket, mint Szergej Bubka, Javier Sotomayor vagy
Charles Austin. Ők természetesen valamennyien szerepeltek a salgótarjáni versenyen.
A gyönyörű erdei környezetben álló Bazalt Panzióban 2007 decemberében nyitották meg a Gyulai István nevét viselő múzeumot.
A 2006-ban elhunyt atléta, sportriporter, IAAF főtitkár támogatásának köszönhetően fogalommá vált a nemzetközileg is jegyzett Salgótarjáni Ugrógála.
A legfelső sorban olyan szögesek, dedikált cipők vannak, amelyek gazdái jelenleg is versenyszámuk világcsúcstartói.
Szergej Bubka 35-szörös világcsúcstartó 1993-ban a Fő téren ugrott, Salgótarján akkor jelent meg először az Eurosporton.
Mellette Javier Sotomayor lábbelije, ő a férfi magasugrás világcsúcstartója 245 centiméterrel, világ- és olimpiai bajnok.
Négyszer nyerte meg az ugrógálát, 2001-ben Somoskőben búcsúzott pályafutásától. Ez a verseny nézőcsúcsot döntött.
A világsztárok sorában egy jelenleg is aktív versenyző, Jelena Iszinbajeva, a női rúdugrás világcsúcstartója, világ- és olimpiai bajnok következik. - Osakában a múzeumban látható cipőjében nyert.
Aztán Stefka Kosztadinova, Atlanta olimpiai bajnoka, a női magasugrás világcsúcstartója, világbajnoka következik, 1987 óta 209 centiméterrel tartja a rekordot. Ő jelenleg a Bolgár Olimpiai Bizottság elnöke.
Egy sorral lejjebb látható a ma is aktív világbajnok magasugrónő, Blanka Vlasic cipője: 2006-ban 203 centiméterrel nyerte meg a salgótarjáni versenyt. A múzeumban kitűzött fotója akkor bejárta a világot,
210 országban jelent meg.
Az első cipő Stefan Holm, Athén 2004-es olimpiai bajnok magasugrója az Ugrógálán 60 centiméterrel ugrotta túl testmagasságát. Mellette Charles Austin, Atlanta olimpiai bajnok magasugrója. Ő kétszer járt Salgótarjánban, másodszor 1997-ben
az Austin - Sotomayor "csúcstalálkozón": ezt a párosítást még az akkori legnagyobb versenyhelyszín, Zürich sem tudta összehozni...
A világbajnoki ezüstérmes kubai Victor Moya 2005-ben nyert a gálán, Sotomayor akkor már az ő menedzsereként érkezett Salgótarjánba.
Makszim Taraszovnak, a rúdugrás olimpiai és világbajnokának lábbelije mellett a tavalyi győztes, Ivan Ukhov világbajnok magasugró cipője virít a gyűjteményben.
A magyarok közül az egyedüliként 2 méter felett ugró Győrffy Dóra és a fedett pályás világrekorder Mátay Andrea - az ugrógála örökös tudósítója - cipője gazdagítja az ereklyék sorát.
Igaz, van egy harmadik magyar lábbeli is, ez a "veterán cipő" Angyal Jánosé. A barna sportcipő mögötti fotón látható fiatalember 16 évesen ugrotta át saját magasságát.
Áprilisi salgótarjáni látogatásán Schmitt Pál is felkereste a cipőmúzeumot, neki szintén van köszönnivaló, mert Stefka Kosztadinova cipője az ő közreműködésével került a gyűjteménybe.
Az első magyar olimpiai bajnok, Hajós Alfréd érmének hivatalos másolatát vitte ajándékba, most ez is a vitrinben látható.
"Szívből gratulálok János barátomnak az elhivatottságához, az atlétika iránti rajongásához, a páratlan cipőgyűjteményhez. Sok sikeres ugrógálát kívánok!" - írta a vendégkönyvbe.